Prezentáció

A PROGRAM CÉLJA
A résztvevők prezentációs hatékonyságának növelése az önbizalom és a határozott, meggyőző fellépés fejlesztésén keresztül, amelybe a professzionális technikai képzés tartósan épül be.

A GORDIUS MEGKÖZELÍTÉS
A csoport előtti beszéd bizonyítottan az egyik leginkább szorongást keltő helyzet az emberek számára. Nemcsak tudásunkat és felkészültségünket állítjuk ilyenkor a figyelem középpontjába, hanem önmagunkat, személyiségünket is. Éppen ezért ez a szituáció sokaknak veszélyt jelent az énképükre, feszélyezi őket, hogy milyen benyomást alakít ki róluk a közönség.
Ezért tartjuk különösen fontosnak, hogy ez a készség a technikai képzés mellett belülről kapjon megerősítést, ne egy felvett póz legyen, hanem a személyből eredő otthonosság a helyzetben. A résztvevők védett környezetben, azonnal a gyakorlatban tehetik próbára az újonnan tanultakat, miközben önbizalmukat az egészséges szint határain belül növeljük. Ezáltal fellépésük határozottabb, információátadásuk hatékonyabb és meggyőzőbb, előadásmódjuk élvezetesebb lesz.

A PROGRAM FÓKUSZPONTJAI
Magabiztos fellépés, tudatos információátadás, célvezérelt tartalmi felépítés, figyelem fenntartása, eszközhasználat, kapcsolattartás a közönséggel, időgazdálkodás, a prezentáció színesítése, interaktivitás, reakciókészség váratlan helyzetekre, moderáció, facilitáció.

v2.00