A TRÉNING CÉLJA
A résztvevők célorientáltan, strukturáltan vigyenek sikerre saját projekteket úgy, hogy közben mind ők, mind az általuk irányított csapat elégedetten, jó hangulatban és maximális hatékonysággal dolgozzon.
A GORDIUS MEGKÖZELÍTÉS
Az alapvetően hierarchikus szervezetekben a projektek minden eredményük és előnyük ellenére kissé „mostohagyerekek” maradhatnak. Kevés rájuk az idő és az erőforrás, a végeredményük nagyon fontos, ám a támogatottságuk sokszor kevés.
Ezért aztán különösen fontos, hogy a projektek élén álló vezetők nagyon felkészültek legyenek ebből a hagyományos vezetői munkától kissé eltérő ismereteket is igénylő műfajból. Munkájuk (és a projektek) sikerességéhez készség szintet kell elérniük a projektmenedzsmentben, hogy idejüket és energiájukat ne az kösse le, hogy kitalálják a szakemberek által már tökéletesre csiszolt rendszereket, hogy az alapokról felépítsenek olyan folyamatokat, amelyek már kiforrottan léteznek, hanem már csak a működtetésnek, az egyéni helyzetek megoldásának szentelhessék magukat, amivel a siker valószínűsége drámaian megnő.
A projektek sikere vagy kudarca elsősorban a vezetőn múlik. A Gordius Csoport abban segíti őket, hogy saját munkájuk és feladataik segítségével tanítja meg nekik, és gyakoroltatja be velük ezt a sokrétű, rengeteg buktatót, ám éppen annyi sikerélményt tartogató vezetési szakágat.
A PROGRAM FÓKUSZPONTJAI
Célorientált tervezés, strukturált gondolkodás, analitikus és globális megközelítés egyensúlya, a projekt szakaszainak ismerete, sikerkritériumok meghatározása, csoportos döntések irányítása, időgazdálkodás, tervezési modellek (Gant, háló, kulcsesemény, mérföldkő, hisztogram), keretek meghatározása, csoportvezetési technikák (brainstorming, NCM), kockázatelemzés, prioritások meghatározása, delegálás és számonkérés, visszajelzések adása és fogadása, dokumentációs módszerek, fejlődés-központú szemlélet.