Komplex vezetőképzés

A TRÉNING CÉLJA
Olyan vezetők képzése, akik munkájukban tudatosan tartják egyensúlyban a stratégiai- és operatív elemeket, miközben a vezetői funkciókat hatékonyan látják el. Így a rájuk bízott csoportnak is eredményesebb lesz a munkája.


A GORDIUS MEGKÖZELÍTÉS
A vezetői munkakör igen összetett és komplex. Tervezni és szervezni kell a rábízott csoport tevékenységét, cél és feladatorientáltan irányítani munkájukat, monitoring és fejlesztő tevékenységet végezni, folyamatosan motiválni az embereket a hatékonyabb munkavégzésre, csapatot építeni autonóm egyénekből, ismereteket átadni, s nem utolsó sorban differenciáltan „bánni” velük, hiszen a jó munkatárs megbecsülendő érték. 
Gordius Csoport nemcsak a vezetői funkciók hatékony megvalósításában látja az eredményességet, hanem a mögötte álló ember mentálhigiénéjében is. Fontosnak tartjuk, hogy erre a szerepre is szocializálódni kell. Hasonlatként a szülővé válást említenénk, ahol szintén nem elég végigolvasni az idevágó könyveket, de egy érési folyamatnak is végbe kell menni, és végül a gyakorlatban forr ki a végleges „szülő-identitás”. 
A résztvevőknek abban nyújtunk segítséget, hogy otthonosan mozogjanak a vezetői szerepükben, aminek előfeltétele, hogy az ehhez tartozó funkciókat átlássák, rutinosan végezzék, valamint a szükséges készségeket birtokolják.

A PROGRAM FÓKUSZPONTJAI
Fókuszálás, lényegkiemelés, időgazdálkodás, üzleti tervezés, stratégiai gondolkodás, döntési képesség, szervezőkészség, coachingra való felkészülés, szempontok összeállítása, coaching megvalósítása és a visszajelzés, probléma- és konfliktuskezelés, folyamatok követése és gondozása, tervezés, delegálás, beosztotthoz illeszkedő vezetési stílus, ön- és munkaerő fejlesztés, célmeghatározás, motiváció.

v2.00