Stresszkezelés

A TRÉNING CÉLJA
A résztvevők képessé váljanak a munkájuk és életük során kialakuló stressz lehetőség szerinti megelőzésére, legeredményesebb kezelésére, valamint jó értelemben vett levezetésére.

A GORDIUS MEGKÖZELÍTÉS
A 
Gordius Csoport a „stressz” fogalmát nem kezeli egyértelműen negatívnak, mert létezik konstruktív formája is. A stressz természetes velejárója minden életterületnek, így tudni kell együtt élni vele, hatékonyan kezelni, sőt adott esetben felhasználni. Hosszú távon nemcsak a munkánk hatékonysága függ ezen képességeinktől, hanem közérzetünk, belső harmóniánk is, ezért elengedhetetlen, hogy foglalkozzunk stresszorainkkal,  feszültségeinkkel. 
Mindehhez kell egyfajta önismereti háttér, és befelé figyelés, amit sajnos az iskolai alapképzések nem érintenek. Mi ehhez kínálunk irányított segítséget, pszichológiai alapokat és ismereti kereteket. A mindennapokban nem jut idő és energia arra, hogy megálljunk, és átgondoljuk belső feszültségeinket, történéseinket, így ezek inkább hátráltató, mint előmozdító tényezők maradnak. Ezek kezelése tanult képesség, aminek elsajátítását a programon szakirányú végzettségű pszichológus támogatja.

A PROGRAM FÓKUSZPONTJAI
Önismeret, mindennapi szerepek egyeztetése, stresszorok felismerése és szűrése, sikerek és kudarcok kezelése, értékrendi prioritások felállítása, partnerek differenciált kezelése, saját igényszint reális meghatározása, változások pozitív megközelítése, probléma- és érzelemközpontú megküzdés helyes aránya, stresszoldó technikák elsajátítása.

v2.00