Legyen az csapatépítés, együttműködés fejlesztés vagy éppen egy oldott hangulatú készségfejlesztés, a bennlakásos tréningek egyik fejtörése a megrendelő számára a közösen együtt eltöltendő este jó hangulatú, játékos, ám mégis hasznos kihasználása.
Ennek a helyzetnek egyik megoldásaként kínálja a Gordius Csoport a múltat idéző, több fordulós vetélkedőt, amelyben a régi emlékek és élmények felidézése kapcsán minden résztvevőnek nosztalgikus mosoly ül az arcára, miközben csoportokban együtt dolgozva jobban megismerik egymást.
A vetélkedő során a nagy csapatból több kiscsapatot alakítunk ki életkori keveréssel az esélyegyenlőség jegyében, és ilyen formában indulnak el a pontgyűjtésben. A nyerte csapat jutalma kisebb, általában helyben fogyasztható ajándék. A vetélkedő során a résztvevők az 60-astól 90-es évekig terjedő időszakhoz kapcsolódó feladatokat kapnak, amik segítik a csapat összekovácsolódását és a ráhangolódást a másnapi munkára.
A vetélkedő fordulói:
Zenefelismerés
A 60-as, 70-es, 80-as évek slágereiből játszunk be rövid részleteket, és a csapatoknak ezeket kell felismerniük. A helyes válaszok pontot érnek.
Hírességek a múltból – arcfelismerés
A 60-as, 70-es, 80-as, 90-es évek közszereplőiből, hírességeiből állítunk össze fényképsorozatot, és a csapatok a minél gyorsabb felismerésért kapnak pontot.
Régi autók felismerése
A húsz, harminc, negyven évvel ezelőtti autómodellek egy-egy részletét mutatjuk be képen, és a csapatoknak ezeket kell felismerniük minél gyorsabban.
Sport-totó
Híres sporteseményekről készítünk kvízt, melyet a csapatoknak minél több pontot összegyűjtve kell megoldaniuk.
Film- vagy reklámrészletek
A 60-astól 90-es évek terjedő időszak meghatározó magyar filmes alkotásaiból vagy emlékezetes reklámjaiból bejátszásokat mutatunk be. A részletek felismeréséért pont jár a csapatoknak.